Mai téma a felelősségről szól, volt már pedzegetve egykét helyen, de vesézzük ki jobban.
Kezdjük ott, hogy felelősek vagyunk önmagunk iránt, ez azt jelenti hogy teljes felelősséggel tartozunk magunkért, hogy minden ami történik velünk, most és a jövöben azért mi vagyunk a felelősek. Persze hihetünk egy magasabb hatalomban aki irányítja az életünket, és akkor azt mondhatjuk, hogy ő a felelős, de emlékezzünk: isten azokon segít akik önmagukon segítenek. Itt a földi életben mi vagyunk a felelősek azért ami velünk történik. Ha valami nem tetszik nekünk, csak mi változtathatunk, csak mi dönthetünk.
A legfontosabb hogy nincs rá mód, hogy valaha is lerázzuk magunkról a felelősséget.
Kezdjük az elején:
Az biztos, hogy csecsemő ként kezdjük az életünket, és ahogy tellik az idő, növekszünk és felnötté válunk 18éves korunkra. Életünket nulla felelősséggel kezdjük, és ahogy közeledünk a felnötté váláshoz egyre több felelősséget veszünk magunkra, tanulnunk kell, másokkal rendesen bánni stb. Mire 18 évesek leszünk tehát felnőttek, ha szüleink megfelelően neveltek, ha felkészitettek minket, ha jó nevelést kaptunk, ha jól megalapozták az önbizalmunkat, ha képessé tettek arra, hogy önnállóan döntsünk, akkor 18 éves korunkban - a törvény szerint is -, pszihologiailag, morálisan, erkölcsileg, fizikailag készen állunk arra hogy kezünkbe vegyünk sorsunkat. Ha szüleink nem készítettek fel teljesen a felnőttkor teljes felelősségére az nem számít, 18 éves kortól ha felkészültünk ha nem, akkor is 100%os felelősséggel tartozunk életünk végéig. Soha nem vonhatjuk ki magunkat a felelősség alól, életünk egész hátralévő részében, ha bármi történik velünk az tőlünk függ. A valóban felelős ember jelmondata ez: "ha igy kell lennie csak tőlem függ"
Henry Ford: "sose panaszkodj, sose magyarázkodj":
Ez azt jelenti, hogy sose panaszkodjunk, mert csak mi vagyunk azok akik változtatni tudunk, és ha nem akarunk változtatni akkor ne panaszkodjunk, egyszerüen fogadjuk el. Az érett felnőtt nők és férfiak akik felelősségteljesen élnek nem panaszkodnak vagy magyarázkodnak; vagy tesznek ellenük, vagy elfogadják az élet gondjait, mint az élet velejáróját, és nem panaszkodnak.
Ez az egyike a legnehezebben megérthető dolgoknak, hiszen gyermekként mások vállalják a felelősséget irántunk. Ebben a helyzetben felvettünk egy olyan reakciót, hogy rajtunk kívülálló dolgokban keressük a felelősséget, felnőtté válunk és ha nem vigyázunk, akkor ez a reakció megmarad, és vágyakozunk a gyermekkor álbiztonsága és felelőtlensége után, mert gyerekkorunkban valaki törődött velünk. Etettek, öltöztettek, iskolába járattak, tanítottak, számonkértek, semmiért nem kellett aggodni, mert ők intéztek mindent. Idősebb korunkban az iskolában is mások törödnek velünk, és ha nem vigyázunk, akkor ez a reakciónk megmard. Autómatikusan más lesz a felelős, rajtunk kívülálló személyekben és körülményekben keressük a felelősőket.
Beszéljünk az érettség és éretlenség közötti különbségről:
Egy ábrával írnám le a dolgot. Képzeljünk el egy emelkedőt, ami szimbolizálja a csecsemőkortól a felnőttéválásig emelkedő felelősség nyomását. Amikor elérjük a felnöttéválás határát, ott van egy nagy szakadék, és előbb vagy utóbb mindenki eléri ezt a szakadékot és ott megáll egy pillanatra dönteni. Az éretlenség a gyermekkor oldala, a szakadék másik oldala a felnőtt érett viselkedés oldala. Az éretlenség olala az amikor másoktól várjuk a felelősséget, másoktól várjuk a válaszokat, és másoktól függünk. A szakadék átugrásának döntését mindenkinek megkell hozni, átugrunk a gyermekkorból a felnőttkorba. Ezt az ugrást van akire ráerőltetik, van aki magától hozza meg a döntést, és a fejlődés hozza magával.
Mit tesz a legtöbb ember?
Sajnos az emberek legnagyobb többsége ezen a ponton visszafordul, beleugrik egy házasságba, hogy valaki törődjön vele, olyan állást választ ahol tudja, hogy a főnöke gondoskodik majd róla; vagy egyszerüen úgy hárítja el a felelősséget, hogy minden helyzetért más embereket tesz felelőssé, másokat tart hibásnak, a szülei rosszul bántak vele stb. Olyan ember is van aki úgy dönt, hogy vállal egy kis felelősséget, épp annyit amennyi szükséges egy kisebb ugráshoz. Ezek azok az emberek akik belezuhannak a szakadékba, és álandóan kifogásokkal jönnek. Az emberek többsége egész életét ebben a szakadékban éli le, és soha nem mászik ki belőle, mentségeket keresnek, ahelyett hogy a kiutat keresnék. Ezek az emberek felveszik azt a szokást, hogy minden kudarcukat mentegetőzéssel kezelnek. De a tegnapi cikkre visszatérve itt is megkell jegyezni a boldogtalan ember boldog a boldogtalanságban. Legtöbbször az az ember aki nem elégedett az életével mert leesett ebbe a szakadékba, és másokat tart felelősnek, nem is akar változtatni az életén, mert nem akar, és jön a kifogásokkal. Mint például azzal, hogy mit szolnának az emberek, ha elválnék ettől a szemétládától, vagy pedig az amikor azt mondjuk, hogy nem voltam szerencsés, ezek kifogások de erről lehetne írni vagy 100 oldalt, hogy milyen kifogásokkal élnek az emberek.
A felelősség elfogadása nem választás kérdése!
Sokan szeretnék felfogni úgy, hogy vállalok itt egy kis felelősséget és ott is. NEM! A felelősség elfogadása nem választás kérdése. 18 éves korunktól kezdve 100%ig felelősek vagyunk, nincs más választási lehetőség. Valójában az életben kevés dolog van amiben nincsen választási lehetőségünk de ez olyan.
Másik téma, mi választjuk meg reakcióinkat
A mi felelősségünk, hogy hogy reagálunk a helyzetekre, szituációkra. Az emberek által nehezen megérthető dolog, hogy valójában mi választjuk meg a reakciónkat, mi döntjük el, hogy milyen hangulatban ébredünk, mi döntjük el, mit iszunk, mit eszünk, hogy haragszunk e valakire, kedvelünk e valakit. Végülis a lényeg az, hogy semmilyen rajtunk kívülálló helyzet, körülmény, vagy személy nem befolyásolhatja a döntéseinket.
Nézzük az élő példákat:
Számomra a leghihetetlenebbek között a dohányzás van. Amikor egy ember azt állítja, hogy őt a társaság, a barátok beszélték rá a dohányzásra. Valójában ez az önigazolásnak egy olyan példája amikor a felelősséget áthárítjuk más személyekre. Az önigazolás az, amikor kitalálunk valamit, ami igazábol valamilyen szinten hazugság, és ezt más embereknek elmondjuk, akik meghallgatnak, megértenek minket, a mi pártunkat fogják, igazat adnak nekünk és ezzel igazolva is lett az ami nem igaz. Vagy az önigazolás másik példája az, amikor azt mondjuk: "dehát mindenki ezt csinálja", és akkor már el is van rendezve a felelősség kérdése, pedig valójában csak elosztottuk a felelősséget, és másokra mutogatunk. De visszatérve a cigizésre, ott abban a helyzetben amikor odaadták a cigi neki, senki se tolta le a száján, és szivta le helyette a füstöt; ő döntött úgy abban a helyzetben, hogy ő cigizni fog...pont...ennyi. Nem mások beszélték rá, ez csak a felelősség áthárítása. Ugyanígy lehet a felelősséget hárítani egy betegségre is. Nem tehetem mert beteg vagyok, természetesen itt a lelki eredetü betegségekről beszélek. "Nem tudok ismerkedni mert depressziós vagyok". A betegségre hárítja a felelősséget, de itt ismét megkell említeni, hogy aki depressziós az depressziós is akar lenni. Boldogságot okoz neki az amikor önmarcangolhatja magát. Itt van még a szenvedélybetegség is, nem tudom abbahagyni mert függő vagyok. NEM! A dolog pont fordítva van. Nem akarja abbahagyni, és ezért hivjuk függőnek.
Mindig mi választjuk meg a reakciónkat. Ha például egy ember megy a parkolóhoz és észreveszi, hogy ellopták a kocsiját, két féle reakció van. Az egyik ember elkezd örjöngni, az első szembejövöt megveri, és üvöltözik a biztisítóval, a rendőrrel és mindenkivel, mindenki hibás csak ő nem (persze kicsit szésőségesen mutatom be a példát). A másik ember aki felelősségteljesen gondolkodik, és ő tudja, hogy ő választja meg a reakcióit, és tudja hogy ilyen helyzetben nem nemtörödömnek kell lenni, őt is dühíti a dolog, mégis inkább konstruktívan áll a dologhoz, megörzi a hidegvérét, végiggondolja a lehetőségeket és cselekszik.
Válasszuk mindig meg mi a reakcionk, és probáljunk mindig konstruktívan állni a helyzetekhez, és hidegvérrel végiggondolni a lehetőségeket...
